Panni, Öcsi és a hóember

Bébiszitterként dolgoztam egy négytagú családnál. Már hetek óta náluk voltam heti kétszer, de az apát még nem láttam. Amikor megismertem, rájöttem, hogy a négy éves kisfia mennyire hasonlít rá viselkedésben, mozdulatokban, gesztusokban.

Egy téli napon, amikor havazott, kimentünk a kertbe hóembert építeni. A gyerekek nem akartak nagyot gyúrni, az volt a kívánságuk, hogy építsünk inkább egy hócsaládot. Elkezdtük, először a kislánynak segítettem, a kisfiú figyelte egy ideig, majd otthagyott bennünket. A kert másik sarkába ment, azt gondoltam, majd visszajön és folytatjuk tovább együtt. Mi már elkészültünk az anya hóemberrel, a két kisgyerek hóemberrel is. A kislány gyúrt hóasztalt, székeket, a hó alól szedett az asztalra leveleket, – ételt. Hívtuk a kisfiút, jöjjön segíteni, legalább az apa hóembert gyúrjuk meg együtt. Azt felelte, mindjárt jön. Odasétált hozzánk, megnézte a családot, tetszett neki nagyon. Majd szóltam, hogy akkor most építsük meg apát, mert már csak ő hiányzik. Erre azt felelte, hogy már kész van. Kézen fogott, odahúzott bennünket a kert távoli sarkába és megmutatta az apa hóembert. Ott ült egy hószéken egy hóíróasztal előtt, egyedül, eldugottan. Megkérdeztem, miért ide építetted? Erre azt felelte, hogy azért, mert apa a dolgozójában van. A kislány sem csodálkozott, megértettük a kisfiú álláspontját.

Majd hazajöttek a szülők. Elsőként az anya érkezett. Kértem, menjen ki a kertbe és nézze meg a hócsaládot, keresse meg minden tagját. Kiment, megtalálta, megnézte, majd sírva jött be. Aztán megérkezett apa is, őt is kértük ugyanerre. Ő is megtette, majd bejött és közölte, hogy akármit is akarunk ezzel mondani, valakinek dolgozni is kell. Aztán leült a gépe elé.

Kell-e tanulság?

Írta: Aranyosi Éva

A novella megosztása csak a szerző nevével, változatlan formában engedélyezett. Minden jog fenntartva!
© Aranyosi Éva 2024.