Lelki utak

Aranyosi Éva kineziológus blogja

By

Veszteségeink – Amiről fontos beszélni!

   Hogy búcsúzzunk, hogyan tudnánk megkönnyíteni az elmúlást? Mit tegyünk, hogy segíthessünk? Mi magunk, mit tudunk kezdeni a félelemmel, a veszteség fájdalmával? Néhány gondolatot megosztanék veled, kedves olvasó, remélve, hogy a segítségedre lehet. Az élet rövid! Vagy nem? Attól függ, hogy nézzük. Általában, az a 70-80 év lehet, hogy hosszúnak tűnik. De, ha azt helyezzük […]

By

Vicus az oviban

Meleg nyári nap volt. Férjemmel együtt indultunk el otthonról egy munka megbeszélésre. Nem izgultunk, nyugodtan készülődtünk, megreggeliztünk, kávéztunk és beszélgettünk. Nem szoktunk késni, időben érkeztünk. Beléptünk az épületbe, a lifthez sétáltunk, mert a hatodik emeleten volt a találkozó. Többen is vártunk a liftre. Egyszer csak szokatlan érzések kerítettek hatalmukba. Zsibbadni kezdett az arcom, a kezeim, […]

By

Nagypapa

Nagyapám a századforduló előtt két héttel született. Ebből adódóan már az első világháborúban részt kellett vennie. Ott volt a másodikban is, az ötvenhatos események is az élete részévé váltak. Tizenhét éves lehetett, amikor barátjával, valahol Olaszországban harcoltak, és a nagyapámat lelőtték. A barátja, menekülés közben, csak azt látta, ahogy bajtársa elesik, azt gondolta, meghalt. Ő túlélte a harcot, hazajutott és vitte nagyapám halálhírét a szüleinek…

By

Egy utazás története

Úton

Prágába indultunk férjemmel egy háromnapos kirándulásra, városnézésre. Többnyire én szervezem az utazást és a programokat is. Megbeszéljük, mi érdekel, mit csinálunk, mit nézünk meg, hol alszunk, és a többi fontos dolgot…

By

„Ezek a mai fiatalok”

Fiatal pár

„Ha azt gondolod, hogy minden valaki más hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Amikor rájössz, hogy minden Önmagadból ered, akkor megismered mind a békét, mind az örömöt.”  Dalai Láma Egyre több harminc körüli hölgy keres fel párkapcsolati, illetve annak hiánya miatti problémával. Beszámolóik szerint jellemzően két kapcsolatuk volt életükben, az első hat-nyolc évig tartott, a második […]

By

Panni, Öcsi és a hóember

Családi hóember

Bébiszitterként dolgoztam egy négytagú családnál. Már hetek óta náluk voltam heti kétszer, de az apát még nem láttam. Amikor megismertem, rájöttem, hogy a négy éves kisfia mennyire hasonlít rá viselkedésben, mozdulatokban, gesztusokban. Egy téli napon, amikor havazott, kimentünk a kertbe hóembert építeni. A gyerekek nem akartak nagyot gyúrni, az volt a kívánságuk, hogy építsünk inkább […]

By

Pénz, zsebpénz…

A pénz érték

  A pénz érték? Mennyi az a pénz, ami számít? Elég, vagy nem elég?    „Soha ne költsd el előbb a pénzed, mielőtt még megkerested volna.”        (Thomas Jefferson) Több szülőtől is hallottam már, akiknek felnőtt gyermekei vannak, hogy a pénz beosztása nagy gondot okoz. Nem értékelik, nem tudnak vele bánni, akár sok, akár kevés, számukra […]